Nem megy! :/

Sziasztok! Gondolom, a cím mindenkinek felkeltette a figyelmét, de egy kis bemutatkozással kezdeném, hogy kicsit megértsétek a problémát.

TheWriter vagyok, 14 éves. A kedvenc pop bandám a One Direction, de újabban nem hallgatom őket, és a velük foglalkozó oldalakra sem megyek fel. Azokat a fanfictionöket, amik róluk szólnak, csak azért olvasok, mert feliratkoztam, és tetszett. Ami nem tetszett, azt már abbahagytam. Rajtuk kívül az egyetlen pop előadó, akit szeretek, az Ed Sheeran, akit csak akkor hallgatok, ha már tényleg széthasad a fülem, és kell egy kis nyugtató neki. Ezzel nem azt mondom, hogy utálom őket, mert ez nem igaz. Már nem keltik fel úgy az érdeklődésem, mint amikor belekezdtem ebbe a fanfiction-be. Újabban keményebb zenéket hallgatok. És most nem a Lambert-Miley-Pink féle "keményre" gondolok, hanem a Metallica-ra és a Guns 'n' Roses-ra. És őszintén már sok volt folyton azt hallgatnom minden számban, hogy Kesha megint beszívott és kirúgott a hámból meg még volt egy kis pasizás is, hogy Taylor újabb pasival szakított, és ez most úgy fáj vagy nem is érdekli, hogy mindenki szerelmes, csak nem meri elmondani. Ráadásul minden második dal ugyanolyan, függetlenül attól, hogy az a két szám teljesen függelten egymástól, főleg előadóban. A reszelős zenékről pedig inkább ne is beszéljünk...

A másik, hogy nem tetszik senkinek. Persze, mos azonnal jöttök itt nekem a 7000+ megtekintéssel és a 10 rendszeres olvasóval, amit nagyon köszönök! Viszont 37 rész után még mindig csak egy kommentelőm van, és már ő sem azt írja, hogy mennyire jó. mert nem tetszik se neki, se nektek, se nekem. Igen! Nem tetszik nekem. Amióta elkezdtem, nagyon sokat fejlődtem, és most a harmincadik rész után hiába kezdeném átformálni! Rossz a megfogalmazás, tele van helyesírási hibával, nagyon sablonos, rosszul van kitalálva.

Komolyan. Hogy írjak fanfictiont, ha már nem vagyok directioner, és részt veszek Ruta (főleg 1D) fanfic ellenes kampányában, mert már annyi van belőlük, és olyan sablonosak, hogy az lehetetlen! U-N-A-L-M-A-S-A-K! És milliónyi. Valaki nem akar olyan fanfiction-t írni, amiből még nincs ezer? Mondjuk Ed Sheeran, Rihanna, Rita Ora... nem? Mert már Union J-ből és TW-ből is van egy pár. Vegyük FantasyGirl-t a Christopher fanfickel. Nem hallottál még róla? Egy dán énekes. Szóval annak a lánynak van esze, és jól is ír. De azt ajánlom, ha feltétlenül blogolni akarsz, egyedi, saját, nem fanfic történetbe kezdj bele!

Szóval a lényeg!!! Nem tudom befejezni. Aki akarja, írjon e-mailt, elküldöm neki az eddig megírt többi részt, aki akarja, azt felveszem rendszergazdának magam helyett, hogy folytassa, vagy valamit kezdjen az oldallal, de én ezt nem vagyok képes végig csinálni. Unom már... Nagyon sajnálom, de nem megy... :/

U.i.: Ne most kezdjetek el kommentelni, mert akkor is abbahagyom. Nem ti vagytok az oka a befejezésnek, csak egy kicsit megerősítitek. Viszont aki rendszergazda, író, vagy valami akar lenni, az írjon e-mailt!

37. rész – A másik ajándék

Sziasztok, olvasók!
Újabb résszel jelenkezek. Sajnos nem lett túl hosszú, de azért remélem, megteszi nektek. Köszönöm, hogy olvastok (vagy hogy nem). Jó olvasást! :)

- Hmm… felolvasom. – mondtam.
„Kedves Nina! Tudom, hogy „kapcsolatunk” kezdetén nem voltak túl kedvező információid rólam, és meg is adtam az okot, hogy gyűlölj. De kérlek, hidd el, azóta megváltoztam. Nem kell jóban legyünk, csak ne utálj! Ha máskor nem is, legalább most bocsáss meg! Karácsony van… T. U.i.: Kellemes Ünnepeket!”
- Valószínűleg nem ő írta a többi levelet. – gondolkodott Liam. – Nem annyira rámenős.
- Van egy ötletem, hogy ki ez…
- T… mint Tom. – mondta ki Niall hangosan.
- Pontosan! – mondtam. Aztán végiggondoltam. Szerintem három másodpercnyi csend megvolt, mire újra megszólaltam. – De most komolyan! Mit akar? Éppen csak hogy sikerült lerázni a sajtót. És még mennyi minden! Meg aztán Victoria is tud egyet s mást mesélni, ugye? – kérdeztem hitetlenül.
- Hát igen… de figyelj… szerinted tényleg megbánta? – kérdezte óvatosan.
- Lehetséges. De egy rámenős levéllel és egy hasonló üzenettel, na meg a másik ajándékkal a kezemben pont teszek rá! – jelentettem ki.
- Igaz. Mi is van a másik levélben, meg az üzenetben? – kérdezte Harry.
- „Tetszett az ajándék?” – vágtam rá reflexből. – Szóval… most ki kell bontsam. – sóhajtottam. Kikötöttem a szalagot, és leemeltem a tetejét. Kissé megrökönyödve néztem bele a dobozba. – Egy összetekert papír, amit egy gyűrű fog össze. De a gyűrű… vajon hány karátos? – kérdeztem, mert tényleg nem az olcsó fajtából volt.
- Ez beteg! – szólta el magát valamelyik fiú.
- Mi van a papíron?
- „Milyen érzés? Én tudom, hogy ki vagy, de te nem tudod, hogy Én ki vagyok…” – olvastam fel, és a torkom összeszorult. Ennyi volt az összes. Egy pötty nem sok, annyival több sem állt a papíron. Csend. – Ez ugye… nagyon rosszat jelent? – kérdeztem, mire egyetértő zúgolódást hallottam a vonal másik végéről.
- De miért?! – csattantam ki az idegtől. – Miért pont én? Még híres sem vagyok! Lehet, hogy egész jó a hangom, és lehet, hogy benne voltam a tévében! És lehet, hogy valami elvetemült utánam nézett, és megtudta, hol lakok… vagyis laktam. De ne képzelje azt, hogy bármit is tud rólam.! Én csak egy tizenegyedikes lány vagyok, aki emelt fizikán szenved a nyomorult tanára miatt, és valahogy mégis rátalált a szerencse ennyi év után! Miért kellett elrontani?! Mégis miért?! – kiáltottam. Remélem a lent „nyugodtan” teázgató őseim nem hallottak sokat abból, hogy épp megőrülök.

*Niall szemszöge*

- De miért?! – kiáltotta hirtelen. – Miért pont én? Még híres sem vagyok! Lehet, hogy egész jó a hangom, és lehet, hogy benne voltam a tévében! És lehet, hogy valami elvetemült utánam nézett, és megtudta, hol lakok… vagyis laktam. De ne képzelje azt, hogy bármit is tud rólam.! Én csak egy tizenegyedikes lány vagyok, aki emelt fizikán szenved a nyomorult tanára miatt, és valahogy mégis rátalált a szerencse ennyi év után! Miért kellett elrontani?! Mégis miért?! – ordította idegesen.
Hiába mondanám, hogy „én megértem”, csak hogy megnyugtassam, nem hinné el. Nem hinné el, mert tudja, hogy ilyen velünk nem volt. Nem, nem értem meg, nem tudom megérteni! Átérezni, talán menne… ha például ott lennék. Csak kétségbeesett és ideges kiáltások – az ember ennyit vesz le ezekből a mondatokból. De amikor magam elé képzelem, hogy vajon mit érez, és ezt milyen mimika követi… olyankor odamennék, és csak megölelném. Tudjátok, milyen, amikor azt mondják, „minden rendben lesz”, és közben te tudod, hogy csak hazudnak. De megnyugodsz tőle. Odamennék, és miközben átölelném, azt mondanám neki, hogy minden rendben lesz. De ez nem igaz, már most sincs minden rendben! Miért pont ő? És miért ilyen korán? Hamarabb leszek puszipajtás Tommal, minthogy ezt megértsem, vagy megtudjam. Még csak tizenhét… rájött, hogy a volt barátai sosem voltak azok. Ezek után eljött Londonba, és csak tizenhét évesen totálisan egyedül kellett boldoguljon. Ezen túl már az iskola második hetében összefut a menők ellenségével, aki kipakolja őt a sajtónak! Eközben versenyez a Voiceban, és bejut a legjobbak közé. Lehet, hogy igazságos, de nem jó döntés Jessietől, amikor kirakja, mert megnyerhette volna. Mindemellett baleset (ebből következően feleannyi felkészülési idő), szülői szigor, és van még tovább is. Most pedig készülnie kéne az érettségire. Bevállalta, hogy bemagolja a következő év tananyagát is a siker érdekében, csak hogy énekelhessen, amihez komolyan nem kell az emelt fizika! Istenem, még csak 17 éves! Mit akarnak vele?!

36. rész – Titkos ajándékok

Sziasztok! Úgy érzem, hogy a harmincnegyedik "borzalmas" rész után megérdemlitek, hogy ma még ezt a részt is megkapjátok. De előtte lehetőleg olvassátok el azt, amit pár perce raktam fel! :)

Vagy mégsem?

Közelebb mentem… egy ajándékdobozka volt. Nagyon furdalni kezdett a kíváncsiság. Gyorsan lekaptam, aztán felemeltem, és jobban szemügyre vettem. Semmi veszélyeset nem láttam rajta, szóval csak beejtettem a táskámba, és beléptem a házba. Ott sem volt semmi különös, ráadásul az ajtó is zárva volt, hogy a frászba jutott volna be valaki? Amúgy is, az ajándék kint volt! Na mindegy. Levettem a kabátom, és géphez ültem.

Nina Thompson @NinaOfficial
A Titkos Hódolómtól kaptam. :’) Ki és mikor követte el? Még mindig nem merem kibontani…
Kép megtekintése

 Ezek után olyan válaszok érkeztek, mint a ’Bontsd! Bontsd!’ és az ’Úúú? Kitől, mi?’. Egyelőre nem foglalkoztam velük. Kiléptem, és mentem aludni. Holnap hosszú napom lesz. Utazás, vonat, emberek, „régi barátok” és a többi. Pff.

*

Reggel sikerült időben elkészülnöm, és nyolckor már minden cuccommal együtt kint vártam a vonatot. Öt perc múlva már fel is szálltam. Elfoglaltam a helyem, és benyomtam az egyik albumot lejátszási listára. Szerencsére ezen a vonaton kevesen voltak, és azok sem zavartak meg. Egy szem bőröndömet nem volt nehéz hazáig húzni.
- Nina! Hát te mit keresel itt? – nyitott ajtót anya boldogan. Apu is vidáman fogadott, és összenyomorgattak. Szép karácsony…
Elmeséltem nekik, mi történt az elmúlt pár hétben, aztán kicsit segítettem anyának a konyhában.
- Kicsim, ezt elfelejtettük odaadni. Tegnap találtuk. – adott át apa egy kis ajándékdobozt. NEEEE!

Nina Thompson @NinaOfficial
Ez egyre rosszabb! Ki a másik titkos hódolóm?! #karácsonyiajándék Bár van egy tippem…

Miután tweeteltem felvittem a szobámba, és a többi ajándékot a karácsonyfa alá rejtettem. Aztán jöhetett a karácsonyi ebéd. Anyával ügyeskedtünk, nagyon finom volt. Bár nem hasonlítom össze a tegnapival, mert ugyanolyan jó.
Aztán itt is jöhetett az ajándékozás. Anyuék nagyon örültek az ajándéknak, én szintén. És ezzel gyarapodott a kötött pulcsi gyűjteményem egy egyszerűbb rózsaszín darabbal, amit a fiúk utálni fognak, de nekem tetszik. És kaptam hozzá egy gyűrűt is. Tökéletes az összkép, nagyon jó áll a szürke nadrágommal, szóval heppi van, örültem neki.

- És mi volt a kis tasakban? – kérdezték izgatottan.
 - Nem tudom. Nem bontottam fel. Ez a második ilyen. – mondtam kissé lehangoltam, és leharaptam a mézeskalács angyalka fejét. Anya már nem tudott válaszolni. Csengettek. – Nyitom! – sóhajtottam, és feltápászkodtam.
- Tessék? – nyitottam ki az ajtót, de nem volt ott senki. Kimentem az út szélére, de az egész utca kihalt volt. Egész hosszában. És a legközelebbi sarok 200 méter, csak láttam volna, ha valaki befordul rajta. Megvontam a vállam, és tanácstalanul visszafordultam. Ekkor egy összehajtott papírt láttam meg a küszöb előtt, karácsonyi szalaggal átkötve. Letéptem róla, és kinyitottam.
„Tetszett az ajándék?” olvastam. Három dologban biztos voltam: 1. Nem Lis írta. 2. Nem Dan írta, látszik az íráson. 3. Egy fiú írta. Kicsit lesápadtam, és berohantam a házba.
Felrohantam a szobámba, hogy felhívjam Victoriát. A telefonomon a következő felirat, mint frissen érkezett üzenet villogott: ”Tetszett az ajándék?”
Rejtett szám. Kikészültem. Hagyjanak békén! Villámgyorsan tárcsáztam Victoriát.
- Szia Ni… - kezdett bele totál vidám hangon,de én idegesen félbeszakítottam, hogy éreztessem, most nagyon nincs itt az ideje egy bájcsevejnek.
- Victoria… meghalok! Zaklatnak! Két ajándék is, névtelenül, az ajtó előtt. Az egyik otthon Londonban, a másik itt! Egy SMS és egy levél, „Tetszett az ajándék?” felirattal! Most mit csináljak? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Mármint anyukádéknál? – kérdezte meglepetten.
- Igen. De se a levelet nem Lis, és nem is Dan írta. De fiú volt, látszik! Menj a twitteremre! – mondtam.
- OMG! – üvöltötte, mikor meglátta a tegnap felrakott képet.
- Hagyjanak békén! – kiáltottam kétségbeesetten, és egy kósza könnycsepp gurult le az arcomon. Annyira nehéz, amikor egyedül kell boldogulnod… anyáék teljesen kiakadnának, meg amúgy sem tudnának segíteni. Akik meg tudnak… több tíz kilométerre… mi tegyek?

*Niall szemszög*

Mivel Victoriáéknál tegnap már volt egy csodálatos karácsonyi ebéd, így úgy döntöttünk, hogy ma is nálunk lóg. Végül is a többségnek mindegy, mert amúgy jó fej, Harry meg a barátja, ne szakítsuk már el őket egymástól! Épp üvegezni akartunk, amikor Vicnek hívása érkezett.
- Nina az! – vigyorgott.
- Hangosítsd ki! – szólt közbe Zayn.
Victoria felvette és kihangosította, majd vidáman beleszólt. – Szia Ni…!
- Victoria… meghalok! Zaklatnak! Két ajándék is, névtelenül, az ajtó előtt. Az egyik otthon Londonban, a másik itt! Egy SMS és egy levél, „Tetszett az ajándék?” felirattal! Most mit csináljak? –vágott közbe kétségbeesetten.
Kiszáradt a szám, és hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Idegesen néztünk össze. Amikor kihangosítást kértünk, nagyon nem erre számítottunk.
- Mármint anyukádéknál? – kérdezte meglepetten Victoria.
 - Igen. De a levelet nem Lis, és nem is Dan írta. De fiú volt, látszik! Menj a twitteremre! – utasított Nina. Lou már pötyögött is a tableten, majd középre tolta, Nina adatlapjánál megnyitva. Utolsó két poszt… nem kifejezetten… elég bizarr ez a dolog. Nekünk is küldenek dolgokat, de az teljesen más. Ráadásul nem a ház elé teszik le, hanem a kiadónak postázzák.
- OMG! – üvöltötte a csaj, mikor meglátta a tweeteket.
- Hagyjanak békén! – mondta Nina kétségbeesetten. – Mit csináljak?!
- Először is nyugodj le! – mondta Harry, mire Louis lelökte a székről. Most szépen elárultuk magunk.
- Harry…? – kérdezte „a telefon”.
- Bocsi, ki lettél hangosítva… még mielőtt beleszóltál. – húzta el a száját Vic.
- Mindegy. De basszus, ez mi?! Mit csináljak?
- Hát… mi volt az ajándékokban? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs, nem néztem meg.
- Kéne. – szólt közbe Lou.
- Oké, azonnal. –mondta, és letette a telefont. Mármint valami asztalra.
Megfogta az első ajándékot, és lassan kibontotta. Vajon félt? Oldalra rakta a tetejét (a hangok alapján) és kiszedett belőle valamit.
- Rendben. Az elsőben, amit tegnap találtam, egy levél van, meg még valami fura… aranyozott borítású cucc. Van benne valami. Mi a jó ég ez? – kérdezte, szerintem inkább magától. Óvatosan bontotta ki, hallani lehetett a papírzörgést. Aztán hitetlenül felnevetett. – Valami fura alakú bonbon. Nem angol. De… mindegy. Szerintetek megkóstoljam?
- Bonbon? – kérdeztem furán.
- Igen…
- És… milyen?
- Tudod mit? A felét elviszem neked. – nevette el magát, már jóval kevésbé idegesen. De hallatszódott a hangjában, hogy egy kissé fél, hogy a levél, és a másik ajándék mit tartogat a számára. Csak arra várt, hogy valaki kimondja. - És… mi van a levélben? – kérdezte végül Harry.

Folytatás: Nina szemszögéből

35. rész – Karácsony

A sulinak végre vége lett. Ó Istenem, hogy én ennek mennyire örülök! Na de ettől még nem állt meg az élet, és nekem nem volt időm napi nyolc órát a gépnél tölteni, mint egyeseknek (Ben, Jeremy, Bell). Én vettem fát, meg díszeket, hogy nézzen is ki valahogy a szoba. Ezen kívül egy csomó ajándékot is beszereztem. Ha nem imádnám ennyire az összes barátomat, azt mondanám, pénzkidobás. De nem mondom. Ja, és ha már az ajándékokról van szó, találtam egy nagy ajándékot anyuéknak is, remélem örülni fognak. Az egyiknek Nina a neve, és én vagyok, a másik meg titok.
Egész délelőtt a srácoknál díszítettük a lakást, mert a trehányoknak még nem volt ideje rá. És megjegyzem, most se segítettek, hanem mi barátnők (meg én) csináltuk. Ezen kívül a konyhában szorgoskodtunk, hogy egy tökéletes karácsonyi vacsorát hozzunk össze. Négyen csak sikerült összehozni kilenc főre. Közben azért mi is szórakoztattuk egymást, nem csak a fiúk harsány röhögését hallgattuk a nappaliból. Ott volt nekünk helyette El, de azért Dani, Vic és én sem panaszkodhattunk, mi is pusztítottuk az agysejtjeinket rendesen. Amíg a hatalmas pulyka sült ráparancsoltunk a fiúkra, hogy most már szedjék össze magukat, rakjanak egy kis rendet, és öltözzenek át, az Isten szerelmére, ünnep van! Szóval így valahogy teltek az előkészületek. Mire kész lett a vacsora mi megterítettünk, a fiúk pedig fotogén állapotba hozták magukat és a házat. Kis pohárköszöntő és egyebek után hozzákezdtünk végre az evésnek, aminek természetesen Niall örült a legjobban. Mondanom sem kell, egy morzsa nem sok, annyi sem maradt semmiből. Utána kivonultunk a nappaliba, és kezdődhetett az ajándékozás. Mindenki nagyon örült az ajándékának, főleg Niall, mert az övé mellé nem felejtettem el kaját is csomagolni. Már hogy felejthettem volna el?! Őt, aki mindig éhes, mindig a fejemben jár, mindig csodálatos, mindig kedves és mindig imádom… És amikor csillogó szemekkel tömte magába, tényleg nem tudtam elképzelni, hogy fér bele ennyi kaja. Készült pár elég jó kép, amik egyenlőre nem fognak nyilvánosságra kerülni (mert rajtuk vagyok), és készül pár kép, amik soha nem fognak nyilvánosságra kerülni! Közben kis borozgatás, kis csipegetés az elrejtett desszertből meg egy kis beszélgetés, és máris milyen hamar eltelt az idő. Szóval amíg a többiek fergetegesen érezték magukat, addig nekem mennem kellett, mert szorított az idő. Először is Jessiehez csengettem be.
- Helló! Nem zavarok? – kérdeztem.
- Nina? Dehogyis! Gyere beljebb! – örült meg nekem.
- Sajnos sietek, de mindenképp be akartam nézni hozzád. – mosolyogtam, majd előhúztam a hátam mögül az ajándékát. – Boldog Karácsonyt!
- Köszönöm szépen! – örült meg neki. – Ha már itt tartunk, nekem is van egy apróságom a számodra. – rángatott be. Egy aranyos kis dobozban volt. „a legjobb énekes” feliratú gitárpengető egy láncon.
- Ne már! – nevettem el magam, amikor megláttam. – Köszönöm szépen! – öleltem át.
- Figyelj. Vince a városban van? – kérdeztem.
- Nem, a szüleinél van még három napig. – mondta.
- A francba. Na mindegy. Ha visszajön, átadnád neki ezt? – raktam a kezébe a kis ajándékdobozt.
- Persze. – mondta.
- Na, nekem rohannom kell. Reggel utazok. További jó estét. Kellemes ünnepeket! – köszöntem el, és rohantam vissza a taxihoz, ami most már hazafelé vitt.
Kifizettem az utat, és indultam volna fel, amikor valami furcsát láttam meg a lábtörlőn. Közelebb mentem…

34. rész – Hétköznapok

Helló! Itt vagyok, egy nappal korábban. Ugyanis hétvégen nem biztos, hogy tudnám hozni. Tehát ha így alakul a helyzet (minden második héten, kb), akkor pénteken hozom. Remélem, megfelel.:)
Most egy unalmas kis részt hoztam, de a következő már elég érdekes lesz. Legalábbis én olyannak terveztem meg anno, amikor megírtam azt a bizonyos pár részt. De sajnos előbb még el kell olvasnotok ezt is...

Az iskola olyan unalmas. Minden nap valamit tanulunk, valamit, amit már tudok. Csak ismétlés. Az órák nagy részén oda sem figyelek, inkább magolom azt az anyagot, ahol tartok. Elég durva, mennyit kell tanulni. Általában éjfélkor hagyom abba, de van, hogy egykor. És rendes időben kelek. Már az áprilisi tananyagoknál járok. Egész jó a tempó. Még van fél évem bepótolni egy évnyit. Ki tudja, mit kérdeznek majd? A sok tanulástól, és a hosszú fent maradásoktól karikák jelentek meg a szemem alatt. Jó kis sminkkel el lehet rejteni őket, de májusig már ott maradnak. Érettségi után pedig fogom magam, füldugó be, hogy semmi se ébreszthessen fel, aztán végig alszom a napot. Az a gáz, hogy így kissé elhanyagolom a barátaim. Mondjuk naponta legalább egy szünetben együtt lógok, akivel lehet, és a fiúkkal, meg a barátnőkkel is szoktam beszélni telefonon, de az nem személyes. Az X faktor óta nem is láttam őket. Én tanulok, ők forgatnak, a barátnők is dolgoznak, kész káosz van. Na majd a téli szünetben! Tanulok. Aztán együtt ünneplünk. Aztán hazamegyek pár napra. Felhívom Cherylt, hogy gyorsan vegyük fel a dalt, és végre lazíthassak kicsit. Szilveszterkor kirúgok a hámból, aztán helló szia tanulás újra. Pff. Lassan okosabb leszek, mint az átlag végzőseink, pedig még nem is tanultam semmit.
 Újra álmosan keltem fel, bár már megszokhattam volna. Ki kellett pattannom az ágyból, különben elkések. Összeválogattam egy jó szerelést mára is. Kicsit megfáztam, így hozzá illő sálat is kerítettem magamnak. Aztán indultam is, mert már eléggé idő volt. A suliban már nem volt sok időm beszélni velük, így csak köszöntem nekik, váltottam velük párszót, és mentem a terembe. Órán tanultam, tovább. Ahogy a többi is. Jó, mert így magamban gyorsabban haladok az anyaggal. Szerencsére a tanárok is tolerálják, hogy nem az épp tanulandó anyagra figyelek oda, hanem valamelyik következőre, így engem nem szólítanak, csak nagyon ritkán. Persze attól még nem olyan könnyű koncentrálni. Főleg fizika órán, amikor épp tanulom a márciusi anyagot, persze, hogy engem hív ki felelni, és utána nekem kell minden kérdésére válaszolnom. Másik tanárt követelek. Komolyan kikészülök ettől a tanártól! Pikkel rám, utál, ennyi! Kikészít, mind szellemileg, mind lelkileg, amikor a földbe tipor az óra közepén. Erre csak tesz egy lapáttal, hogy Tom végignézi. Nem mutatja, de szerintem jól szórakozik. Amikor csak lehet, támogatnak, és segítenek kicsit relaxálni szünetekben a barátaim. Csak sajnos elég kevés azoknak a szüneteknek a száma, amiket együtt töltünk. Hazafele úton Victoriával szoktam lazítani. Amolyan csajos út.
Amíg megyünk, addig dumálunk. Semmi értelmesről, nehogy még jobban lefárasszuk magunk. Csajos dolgok, helyes pasik, jó pasik, jó zenék, rossz dolgok, One Direction, Tom (mindig kiakadunk már csak a jelenlététől is), szerelmi ügyek, rajongók. És ha épp formámban vagyok, néha Cheryl is szóba kerül. De a normál munka és tanulás tabu. Meg a fizikai munka is. Kajálás közben legalább kétnaponta felhívom Jessiet vagy Vincet, hogy kicsit panaszkodjak nekik. Szerencsére nekik jobbak a napjaik, szóval szívesen hallgatom őket. Aztán meg leülök tanulni. Bekészítek magam mellé egy kis üccsit meg nasit, és falatozgatok. Közben nyomom be az anyagot, és sajnálom, hogy a tölcsér-szindróma nem létezik. Milyen könnyű lenne, ha tölcséren keresztül beleraknák a tudást a fejembe egy nappal az érettségi előtt! Nem kéne tanulnom, és tiszta vidám meg friss lennék. Szép álmok.
 Szóval tanulok úgy éjfélig, vagy tovább. Aztán elmegyek fürödni, és csak bedőlök a pihe-puha ágyamba. Hulla vagyok.