A reggelemet szépen ellustálkodtam. Viszont reggel fél 11re sikerült felkelnem. El is határoztam, hogy keresek egy plázát, ahol szépen bevásárolok, és megebédelek. Igen, elég jól hangzik. Jó kis terv. Csak éppen ha azt vessszük, hogy eddig egyszer voltam Londonban, szülővel, 5 éve, akkor kicsit megváltoznak a gondolatok. A házból kilépve rájöttem, azt sem tudom, merre kéne indulja ahhoz, hogy megtaláljam a központot. Balra vagy jobbra? Végül balra indultam. Jól tettem. Haladok, ezaz!
Eljutottam addig a sugárútig, vagy miig, de onnantól telljesen tanácstalan voltam, szóval gyorsan leintettem a egy taxit, és eldobattam magam a legközelebbi plázáig. Na igen, ez atán pláza volt a javából. Nem csak egy kis kétemeletes bevásárlócentrum. Elősször is megebédeltem, mert tiszta eszesen nem reggeliztem. Szóval megebédeltem egy gyorsétteremben, aztán bementem egy csomó boltba. Vettem vagy 7 szatyor ruhát. Nagyon tetszenek, tiszta menők. Van vállpántos felső, csőtopp, félvállas blúz, csőgatya, pulcsi, mintás Converse, napszemüveg, kistáska... szóval jól bevásároltam. A mosdóban át is öltöztem, így már nem néztem ki olyan snasszul. Sőt! A világoskék csőnadrág fehér alapon mintás blúzzal, és topánkával nagyon jó döntés volt. Kicsi máshogy fésültem a hajam, és felraktam a napszemüvegem. Mindjárt másabb. Nagyon tetszett. Azt hiszem, máskor is jövök. Vagy felkeresem a töbi plázát, és felvásárolom. Még eldötöm.
Utánna elsétáltam az iskoláig. Szép, és óriási. Valon hány gimis jár ide? Hú, biztos nagyon sok. Remélem jól fogom érezni magam. Így is, hogy tizenegyedikben kezdek. Kilencedik előtt, ugye nem éltem a lehetőséggel. Aztán tizedik elején jött a One Direction mánia, és még mindig él bennem a remény, hogy talán egyszer találkozok velük. Áh, a frászt, hülye vagyok. De azért álmodozni lehet.
Innen megpróbáltam hazajutni gyalog. Hát ez volt a mai nap legnagyobb butasága. Gyalog, a sulitól?! Azt sem tudom, hogy jó irányba indultam-e. Már valószínűleg Walesben jártam, amikor megpillantottam egy ismerős utcatáblát. Pech, hogy csak képről volt ismerős, mert erre még életemben nem jártam. Mindegy, mentem tovább arra, hátha találok valami érdekeset. Aztán eszembe jutott, hogy ha célbavenném a london Eyet, akkor könnyen hazaérnék. Csak éppen az volt a bökkenő, hogy fogalmam sem volt, az merre van innen. Már totál ki voltam készülve. Pedig milyen szép lehetett volna ez a nap. A nap sütött, viszonylag meleg volt , legalábbis nem fáztam, és egy aranyos kis park mellett sétáltam el éppen. Csak ezt éppen akkaor nem vettem észre. Elővettem a telefonom, és agresszív módszerekkel próbáltam beizzítani rajta a térképet. Nát, nem sikerült. Hívtam anyát.
- Szia kicsim. Milyen ott?
- A sulim szép nagy. A házat imádom. Van jó pláza a környék felé. London pedig nagy... és kommunikált. Hol a frászban vagyok?!
- Tudtam, hogy nem kellett volna egyedül elengednünk! - tett rám egy adag szemrehányást.
- Micsodaa? Dehogynem. Csak azért figyelembe kéne venni, hogy tegnap estefelé érkeztem meg, és azelőtt csak egysze jártam itt, anno! Egy nyamvadt kisvárosból jöttem, mit akarsz már?!
- De ez egy nagyváros. Könnyű elveszni, és akkor rossz dolgok történhetnek veled.
- Na ne mondd! Amúgy meg ne félts, csak vezess haza. mergvédem én magam.
- Hol vagy?
- Öö... - kezdtem. De tényleg. Hol vagyok?! Letette. - A francba!
Eltettem a telefonom, aztán megfordulktam és elindultam mostmár alószínűleg jó irányba. Amikor is belebotlottam egy idegen srácba. Nem is láttam, hogy valaki mögöttem áll végig. Biztosan hallotta az egészet.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte. Hát persze, hogy végig itt volt mögöttem.
- Ami azt illeti igen. - Persze csak ha nem akarsz sem megölni, sem megerőszakolni, mert akkor inkább egyedül oldom meg. Mondtam volna, csak úgy anya kedvért is. De a vége lemaradt.
Ekkor a srác felemelte a fejét. nem gondoltam volna, hogy ennyire helyes lesz. Meg azt sem, hogy nagyon hasonlítai fog valakire. Akkor is, ha álcázó, egyszerű ruha van rajta, és kapucni. Pár másodpercig leblokkolva álltam.
- Oké, nem fogok sikítani, mert akkor az errejáró 2 lány azonnal idejön. - suttogtam inkább magamnak. Hogy a frászba ne sikítsak, amkor szemben áll velemi Louis Tomlinson?
- Francba már, hogy vidéken is mennyi fan van.
- Nem örülsz? - kérdeztem meghökkenve.
- Dee, csak aért kicsit rossz, hogy nem bírok nyugodtan végigmenni az utcán.
- Ha még mindig lógatnád az orrod, akkor nem ismertelek volna fel. - mondtam. - Tényleg ennyire szeretncsétlen vagyok? - utaltam arra, hogy egy sztár leállt segíteni egy kis senkinek.
- Hát, igen. - vallotta be.
- Pff. Mondd, hogy nem álmodom, csípj meg! - kaptam rohamot.
- Ébren vagy, csend legyen már!
- Bocsi, csak ez... - kerestem a szavakat.
- Inkább induljunk, mielőtt feltűnő lenne, lécci! Aztán hazavezetlek, vagy mi.
- Ja igen. Komolyan, hol vagyok most?! - kérdeztem. Erre kiröhögött, de nem bántam. Mindegy, ledaráltam neki a címet, hogy hova kéne menjek. Erre már a hasát fogta a röhögéstől. Aha, szóval ennyire tévedtem el.
- Ne röhögj már. Még te mondod, hogy ne sikítsak, amikor két utcával arrébb is hallják a nevetésed!
- Oké, megpróbálom befejezni. - tört ki belőle újra. De ekkor már nekem is röhögnöm kellett. Tiszta béna vagyok.
- Amúúgy, haphatok autogrammot? - kérdeztem kiskutyaszemekkel.
- Csoda, hogy eddig nem kérdezted. - sóhajtott, és előszedett egy tollat.
- Köszönöm! - vigyorogtam.
- Na, ha már így összehozott minket a sors, medélj magadról. Engem már ismersz. - intett rendre. Hát nem csodálom, kerüli a feltűnést, nem lehet azért jó, ha mindenhova követik.
Csodálkoztam, hogy milyen könnyen beszéltem magamról, és hogy olyan jót beszélgettünk Már az utcánkban is voltunk.
- WoW. te aztán imsered a várost. Konkrétan a legtúlsóbb pontján futottunk össze! - mondtam, mire újra röhögni kezdett. Akaratlanul is elmosolyodtam. - Kérdezhetek valamit?
- Mondd.
- Miért álltál le? Miért nem mentél csak tovább?
- Eszembe jutott egy nagyon jó ismerősöm, akinek biztosan nagyon tetszenél. - mondta.
- Értem. Ez elég fura ok. Mindegy. Azért köszi.
- Nincs mit. Jó volt, hogy végre nem süketültem meg egy rajongó mellett.
- El tudom képzelni. - bólintottam megértően. Elmosolyodott, és átnyújtott egy cetlit.
Elköszöntünk egymástól. Ő valószínűleg már a sarkon fogott egy taxit, és meg bementem a házba, és vagy fél órán át síkítottam.
Miután elfáradtak a hangszálaim, és ittam egy jó nagy pohár vizet (elfáradtam), felcuccoltam a ruhákat a szobámba, azaz a gardróbba. Csak később jutott eszembe a kis gyűrött cetli. Elővettem a zsebemvől, és kihajtogattam. Egy telefonszám, és egy cím volt rajta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése