7. rész - Tom

Ihletáradat. Mázlista vagyok. Meg ti is, hogy annak ellenére, hogy minimális visszajelzés (annyit látok, hogy feljöttetek a blogra) ellenére is folyamatosan kapjátok az új részt. De nem haragszom, van kedvem írni.:)

Reggel miután felöltöztem eléggé izgatottan indultam suliba. Két okom volt rá. Az egyik a The Voice UK. A másik pedig Tom.
- Ismerlek, vagy nem ismerlek? – húzta össze a szemét Victoria.
- Ismersz! – borultam a nyakába.
- Ez a beszéd kislány!
- Na neeem! Már te is?! Összefogtatok! – kiáltottam fel.
- Öhm, biztos, oké.
Ekkor megszólalt a csengő, szóval mehettem kémiára. Francba is!
Szünetben kihasználtam az alkalmat, hogy felhívjam anyát.
- Szia anyu!
- Szia kicsim!
- Csak azért hívlak, mert egy idióta benevezet a Voiceba. Nem akartam menni, de egyrészt nem lehet lemondani, másrész meg annyit győzködtek, hogy bejutottam a válogatóba.
- Hogy mii?! – ordított bele a telefonba. Aucs, a fülem.
- Nyugi, kiváló tanuló vagyok, meg Victoria is, ő küldi majd a leckét. És vannak nagyon jó befolyásaim, szóval nem lesz semmi gond. – könyörögtem.
- Nagyon élni akarsz. Nem tetszik ez nekem.
- De hát itt vagyok Londonban! Ez csodás, anya!
- Csak aztán ne gyere haza sírva, hogy ezt elszúrtad.
- Nyugodj meg. Inkább leordítom a fiúk fejét. – legyintettem, bár azt nem láthatta.
- Az a csengő volt?
- Ja, igen, le kell tennem. Szia! Puszi!
Gyorsan zsebre vágtam és rohantam órára. Épp időben estem be. Ez a tanár még 10mp késésért is beírja az igazolatlant. Pff.
- És mivel szeretnél indulni? – kérdezték.
- Legyen meglepetés. Mindenesetre elég megnyerő.
- Miből gondolod?
- Jók a tanáraim. – kacsintottam.
- Nem tetszik ez a nagy titkolózás. – húzták össze a szemüket, de nem volt idejük tovább firtatni. Ugyanis kicsapódott az ajtó, és kilépett rajta…
- Tom! Jaj, ne! – nyögött fel Victoria.
Mint kiderült, ő magántanuló. Minden évben eljön egy-két hétre a suliba, és hódít. A menőket porig alázza, újra és újra. Ja, és nála már tényleg csak a 1Dben vannak jóképűbb és sexybb srácot. Valami elképesztő a csávó, nagyon durva. Nagyon durva.
Levette a napszemüvegét és körbefordult. Mindenki őt nézte, szinte megfagyott a levegő. Aztán megakadt a szeme a mi társaságunkon.
- Miért nem tetszik még a nézése sem? – kérdeztem félve.
- Ide jön. – suttogta Ben. Még a fiúk is félnek tőle.
- Látom van új hús! – mosolygott gúnyosan. – Neve is van?
- Nina. – mondtam, és próbáltam határozottnak tűnni. Remélem bejött. Azt hiszem igen, mivel a többiek is kihúzták magukat.
- Én pedig Tom vagyok. Örülök, hogy megismertelek! – nézett rám „bájosan”. Ha most azt hiszi, beszervezhet a saját táborába, nagyon téved.
- Hasonlóan NEM. – mondtam, és visszafordultam. – Ez meg mit képzel? – kérdeztem a többiektől.
- Nina, ez szép volt! – veregetett vállon Jeremy.
- Emberére talált. Erős ellenfélre. – bólogatott Bell.
- Ajánlom is neki. Én itt nem hagyom, hogy csak úgy földbe tiporjon mindent!
- Mi pedig mindenben segítünk.
- Még jó! – mondtam, aztán elnevettem magam.
Tom kissé ideges tekintettel méregetett engem messziről.
- Te, és mi van azzal a csávóval, tegnapról? – kérdeztem. Kicsit gyanús volt, hogy nem ömleng róla.
- Megint pasizol? – kérdezte Ben.
- Csak a szokásos. – legyintett. – Tom táborában volt, lepattintottam.
- Uh. Mondjuk ez várható volt.
- Igen, hülye voltam, hogy nem kalkuláltam bele. Ilyenkor mindig járják a környéket a jóképű haverjai. Tudnom kellett volna, hogy tőle van.
- Emberek, ez terror! – néztem az ölembe ejtett összekulcsolt kezeimre.
Pechem volt, mert következő órám (angol) pont az emlegetett szamárra, Tommal volt. És hol máshol foglalt volna helyet, ha nem mögöttem?! Nem sokkal az óra kezdete után, egy kis papír cetlit „tolt elém”.
~ Menőbbekkel kéne lógnod! Ne süllyedj le a szintjükre. ~
~ Nem hagyom cserben őket. Amúgy meg mit akarsz? Pár hétig nyaljam ki a segged, aztán várjak rád egy évig? És addig semmi? Na nem! Én nem fogom cserbenhagyni a barátaim. ~
~ Jó emberismerő vagy. Biztos nem akarsz átállni. ~
~ Egy dolgot mondok, szóval jól jegyezd meg.: Nem bírom a pofádat. ~
~ Nem bírlak rá, igaz?;) ~
~ Kopj le! Engem nem nyersz meg egy szimpla jó külsővel! ~
Ezek után még próbálkozott, de mindig üresen küldtem vissza a papírt, vagy pedig áthúzva az ő részeit.
Szünetekben próbáltuk visszacsábítani magunkhoz az embereket. Még foglalkoztunk is velük, pedig a nevüket sem tudjuk. Mindenesetre eddig 30%-ban sikeresnek bizonyultunk. Jó jel.
Amikor hazaértem, duplán megtanultam, aztán beültem a gép elé, és írtam egy levelet apának. Mivel fogalmam sem volt, hogyan, és mit tálalhatnék neki, beletelt majdnem egy telljes órámba, de végül nem bántam meg.
Végre kész lettem mindennel. Viszont farkaséhes voltam. Szerencsére a telefoncsörgés megoldotta. A kijelzőn Niall neve villogott…

Folyt köv!:D Nina.*