15. rész – Egy nap Jessienél

Huhh, így Karácsony után nem is tudom, mit mondjak. Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek. Egy ideje beújítottam a kinézetett. Szerintem csodűs, és örülök, hogy a szavazatok alapján nektek is tetszik. Az előzőrészre is bőven összegyűlt mára a 15+ nézettség. 1300+ megtekintés az oldalra... WOW! És simán túlteljesítettem novembert, ugyanis akkor kevesebb bejegyzés került fel. :P
Na de nem is untatlak tovább titeket. Jó olvasgatást! #szeretemazolvasoimat

Elég ideges voltam, hogy pár órát kettesben leszek Jessievel. Előbb fejmosás, aztán dalválasztás. Gyors felkaptam magamra valamit, aztán hívtam egy taxit. Mire ideért, teljes harci öltözetben voltam.
- Szia Jessie! – léptem be az ajtón.
- Nina! Már vártalak! – mosolyodott el a mentorom és két puszival üdvözölt. – Tudom, hogy még egy csomó idő van az első élő showig. De veled előre szeretnék beszélni. És nem épp a hangod miatt. Tudod, kicsit nyomoztam. És engem nem versz át. Találtam egy-két érdekes dolgot… - kattintgatott, majd elkezdte sorolni. – Egy interjú, egy cikk, egy kép.
- És ez mennyire nagy gond? – húztam el a szám.
- Igazából semennyire. Eddig. Szóval? Megmagyarázod?
- Persze. – mondtam idegesen. - Szóval, egyszer összefutottam Louval az utcán, kértem egy autogramot, és azon kaptam magam, hogy hazakísért. Azt mondta, egy ismerősének nagyon tetszenék. Aztán bemutatott a srácoknak. Nagyon jóban vagyok velük, és persze Eleanorral is. Niall, hát igen. Arra nem szeretnék semmit mondani… buták voltunk. – hadartam, de a végére már lenyugodtam.
- Gond az nincs. Fogadd el, hogy sok utálód lesz, ha majd ezt nyilvánosságra hozzátok. Addig nincs gond, ügyesen elrejtettetek mindent. Bár azért a sajtó sem volt semmi. Mondjuk, ők mindenhol ott vannak.
- Nem volt semmiféle sajtó. A cikket és a képet egy ismerősöm küldte be. Nem vagyunk túl jóban. – vallottam be. – De vele már megbeszéltem a dolgokat.
- Te aztán tudsz intézkedni. Ez majd jól jön. Ugyanis itt megy az élet, nem adnak időt, hogy összeszedd magad! Készülj fel, nem lesz sok nyugodt perced.
- Már rajta vagyok. – mosolyodtam el. – Tudod, a válogatásra a srácok készítettek fel. Ők neveztek be, így adtam vissza a szívatást. Az utolsó próbán lehet, hogy egy kicsit túloztam…
- Mit csináltál?
- Hát öhm, összeszedtem őket. Kijelentették: hogy még Paul is félne tőlem. – mondtam furán, mire Jessie nevetni kezdett.
- Oké. Szóval tudom, hogy ilyen nem lehet, de én elég erősen hajlok Vince és feléd, szóval veletek, és főleg veled nagyon szeretnék foglalkozni, mert elég gáz lenne, ha most esnétek ki. Azt én nem hagyom. Tudom, hogy e nélkül is elég jó leszel, de kell ez nekem. – mondta.
- Rendben. Akkor, te mire gondoltál?
- Taylor Swift – Mine. Tudom, hogy ismered, ezt mindenki ismeri. – mondta, és benyomta a zenét szöveggel. Persze, hogy ismertem, egész nyáron ez ment a tévében. Nem igazán bírom Taylort, de ezt a számát elviseltem. De már eléggé elegem lett belőle nyár végére, és nem volt kedvem még egyszer meghallgatni, szóval inkább énekelni kezdtem, és a szöveg mellett arra is figyeltem, hogy hogyan hangzik tőlem.
- Hoppácska. Ez állati jó volt. – mondta.
- Ne túlozz. – néztem rá. –Viszont! Nem bírom a csajt, de így tetszett. – mondtam nevetve.
- Akkor jó lesz. – nevetett ő is.
Aztán úgy egy órán át próbáltunk. Végül betoppantott a másik kedvenc. Igazából csak attól félek, hogy legyőz, de semmi bajom sincs vele.
- Helló Vince! – mondtuk Jessievel egyszerre, mikor befejeztem az éneklést.
- Helló Jessie! Nina! – mondta mosolyogva.
- Na, még egyszer, aztán mehetsz! – mondta Jessie.
- Ne, csak Taylort ne! – nézett ránk szerencsétlen srác. – Kérlek, valami mást! – nézett rám.
- Jó, ha vége eléneklem neked a másodikat.
- Milyen második?
- A Dominoval neveztem. De nem akartam, hogy azért legyél a mentorom, mert a te dalod éneklem.
- Ó de cseles vagy! Na, egy, két, há’, és!
- Ah, végre. – nyögött fel Vince mikor befejeződött a szám.
Utána elénekeltem a The Flood-ot is, és iszonyúan jó volt. Sokkal jobban tetszett, mint bármikor is, amikor énekeltem. Mindegy, késő bánat.
Aztán még egy kicsit ott maradtam, beszélgettem kicsit Vincel, meg segítettem a dalválasztásban, meg az éneklésben. Eléggé megkedveltük egymást, szóval nem lesznek gondok. A stúdióból is együtt mentünk ki. Oké, mondjuk igazából ez nem az, itt laknak a versenyzők, akiknek itt Londonban nincs saját házuk. Meg van pár szoba csak a próbákra. Szóval ezek miatt a helyek miatt mi csak stúdiónak hívjuk. Szóval együtt mentünk ki, ezt persze ezt azonnal lekapták vagy öten, szóval már várom az első interjúkat, hogy megcáfoljam a találgatásokat, amik most lesznek. A következő kereszteződésnél egy öleléssel köszöntünk el egymástól. Ő lekanyarodott, én pedig (mivel a lámpa zöldre váltott) leléptem az úttestre. Azt hiszem, egy életre megtanulom, hogy akkor is szétnézek, ha épp zöld van a gyalogosoknak. Igazából minden olyan gyorsan történt, nem is nagyon emlékszek. Egy autó száguldott felém, fékcsikorgás, durr, és ’au a fejem!’ Aztán feketeség…

*A következő rész nem igazán fog kapcsolódni a történethez. Iagzából az a törtnete, hogy találtam egy csomó jó képet, és olyan ihletem lett, hogy le kellett írnom. És gondoltam, miért ne. Szóval beleírtam egy álomként. Remélem nem lesz olyan gáz... :) Nina.**