U.i.: 3400+ oldalmegjelenítés! *o* Köszönöm! ♥
Tegnap már be is pakoltam, meg mindenkitől elköszöntem. Ma csak magamra kaptam egy hétköznapi cuccot, gyorsan megcsináltam a sminkem és a hajam, aztán rohantam ki a vonathoz. Még éppen elértem. Helyet foglaltam a vagon egyetlen szabad boxában, elrendeztem a cuccaim minél kisebb helyre, aztán benyomtam a lejátszási listám, és bedugtam a fülest.
Kis idő után valaki megkocogtatta a vállam. Kirántottam a fél fülhallgatót és mosolyogva felé fordultam. Kiosztottam az autogramot, aztán mikor elmentek tovább hallgattam a zenét. Még vagy hétszer ismételtem el ezt, de nem zavart. Annál inkább, amikor felálltam, és az ajtóhoz húztam a bőröndjeimet. Olyan fura, hogy egy ilyen kisvárosban szállok le, mert ott lakok/laktam? Na mindegy. Nagy nehezen leszenvedtem a bőröndöm, aztán elindultam hazafelé. Gyalog. Annyira nem volt hosszú az út, háromnegyed óra alatt hazaértem. Előhalásztam a kulcsom, és bementem.
- Te mit keresel itt? – fordult meg, és megölelt. Aztán bejött apa, és ő meg hátulról.
- Hát régen voltam itthon, na. – vontam meg a vállam mosolyogva. A kórház óta elég sokat beszéltünk egymással, és azóta sokkal jobban támogatnak. A varázsszó az ’érettségi’ volt. Szépen elmeséltem nekik, mi történt péntek óta, aztán felcuccoltam a szobámba.
Hazahoztam a régi cuccaim, amik már nem kellenek, meg néhány kis ajándékot.
Aztán kinyitottam a nagy ruhásszekrényem. Anya sosem engedte, hogy bármit is a falra ragasszak, így a szekrényajtómra ragasztottam a posztereket. Folyton nyitva volt, anya meg csak zsörtölődött. Egy darabig még gyönyörködtem bennük, majd a felét leszedtem. Londonban mindig megvettem az újságokat, így felhalmozódott egy pár 1D poszter. De mivel ott voltak nekem élőben, nem raktam fel, csak egyet. Ide viszont el fog kelleni, szóval lecseréltem a régieket ezekre.
„ Kedves Naplóm! Ma van az év első napja. A gimi első napja. Izgatottak vagyunk. Lissel, akit már általános óta ismerek, a padunkon ültünk és valamin vihogtunk, meg fecsegtünk. Furcsa volt, hogy most én is ilyen hangos voltam. Általában én vagyok a visszafogott lány. Kár volt elszólnom magam. A terem előtt elment sok megszeppent diák és pár nagyképű. Végül bejött a terembe egy fiú. Mondjuk, hogy egy nyolc-kilencedikes lány pasi ideálja. Magas, barna haj, igéző tekintet… csak lazán besétált a terembe, és levágta magát hátulra. Menő, elképesztően. Én meg csak csendben figyeltem, ahogy Lis is.” Később Lis összebarátkozott vele, engem pedig vitt magával. Mindig én voltam az a lány, aki utána csinálja a dolgokat. Az utánfutója. Csak én ezt akkor még nem tudtam. Ő igen, és szépen kihasznált. Egyedül nem ment volna semmire. Aztán amikor balul sült el egy terve, engem mártott be, aztán meg sajnálkozott. Csak mert én olyan naiv voltam akkoriban. De térjünk is vissza a tárgyhoz. Szóval összebarátkozott Dannel, ebből következve én is. Bár nem sok vizet zavartam közöttük. Egy kivételes nap volt aznap. Nem fújt a szél, és az ég is alig volt beborulva. Arra a hétre nem mondtak esőt. Egy kora májusi nap volt, tizedikben. Suli után Lissel kisétáltunk a folyóhoz, a stégre. Csak fecsegtünk. Üres fecsegés volt, de akkor még jó volt, mert bedőltem neki.
- Dan! – kezdett el integetni a mező felé, ahol tényleg feltűnt az imént említett bájgúnár. És én még azt hittem, velem akarja dönteni a délutánt. De végül is jól éreztük magunkat. Az volt az utolsó jó napom az évben. Olyan messzinek tűnik…
Nina voltam… ezen röhögnöm kell. Becsuktam a könyvecskét, lezártam, és szépen elraktam. Kinéztem az ablakon. Épp Dan ment el alatta. Biztos Lishez megy. Gyorsan felkaptam a kabátom, meg a cipőm, és rohantam ki.
- Mindjárt jövök! – ordítottam, és becsaptam a bejárati ajtót.
- Dan! – kiáltottam. Ijedten fordult meg, és jött vissza. Mérges voltam rá.
- Szia Nina! Ezer éve nem hallottam rólad! – mondta, mintha örülne nekem. És tényleg igazat mondott. Nem tudott rólam semmit.
- Talán mert nem akartál! – mondtam. – Benne voltam a tévében, az újságban. Vince Kidd, ismerős a név? Nem egyszer voltam vele a címlapon. Vagy Voice! Biztos tanultál, és nem értél rá, hogy nézd. Jessie J, ő biztos rémlik. Tudod, ő volt a mesterem, péntekig. Azt mondta, a hangom igazi csoda. És nem volt benne a tévében a balesetem? – kérdeztem ingerülten, majd gúnyosan folytattam. – Nem, nem hallottál rólam. Biztos Lis megakadályozta. Nem kell hülyének nézni, tuti együtt vagytok. Tudod, annyira össze tudtok illeni.
- Mi van?! Nina, ez nem te vagy.
- Dehogynem. Az nem voltam én, akinek ti ismertetek. Megfojtottatok és átvertetek. Kihasználtatok! – mondtam dühösen. – De tudod, mi a jó? Végül megjött az eszem, és elmentem Londonba. Elmentem a Voiceba. Híres lettem. Vannak barátaim, nem is kevés, és mind igazi, nem úgy, mint régen. Most én vagyok felül. Az volt a jó régen, hogy amíg ott voltam én, addig nem jöhettetek össze. Bár én akkor még nem tudtam semmit, most lettem ilyen okos.
- Miről beszélsz? – kérdezte idegesen, a mondandóm első részére célozva.
- Ha nem ismernélek, azt mondanám, jobbat érdemelsz Lisnél. – jártam körül, ő pedig végignézett rajtam. Bell azt mondta, én vagyok a következő Blake Lively. Csak én énekelek, és még jobb a stílusom. – De ismerlek. A cinkosa voltál az előző két nyomorúságos évben. Mondom ezt én. Aztán tietek lesz a következő nyomorúságos év? Nem, mert én nem vagyok ilyen. Végignézitek, ahogy híres leszek, de olyan igazi sztár. Ti pedig még mindig itt lesztek. Ez az egyetlen, amit én adni szeretnék nektek. Semmi több. – mondtam. Tudta, hogy igazam van. – Mond meg Lisnek, hogy üdvözlöm! – löktem meg, és bementem.
- Ki volt az? – kérdezte anya.
- Dan. – mondtam.
- Óh… és mit mondott? – kérdezte cinkos mosollyal. Tehát tudta, hogy tetszik.
- Semmit. Nem hagytam szóhoz jutni. Szembesítettem, hogy a következő éveit pokollá teszem a sajtón keresztül. Ahogy Lisnek is. – mondtam.
- Mert együtt vannak? – kérdezte anya.
- Dehogy is! Egymásnak vannak teremtve! Jézusom, anya! Nem tetszik! – mondtam undorodva, aztán folytattam. – Azért mer egészen májusig kihasználtak és átvertek engem. – mondtam nyugodtan, mintha ez rendben lenne. De végül is már mindegy. Felkaptam a tálam, és felvittem a szobámba. Beültem a gép elé.
- London, baby! – ordítottam, miközben még mindig a webcammal ügyködtem.
- Hello vidék! – röhögött Victoria. – Jó kis szobád van! – jegyezte meg, Hazza pedig átölelte hátulról és nem is törődve velem elkezdte puszilgatni.
- Lehetőleg ne előttem. – visítottam a röhögéstől. Közben sikerült felfognom, hogy úgy volt, hogy négyszemközt dumálunk. Erre fel nem elég, hogy Harry bent van a szobában… azaz: ő van Harry szobájában. Na mindegy.
- Harry, sipirc! – tolta ki nevetve a szobából, aztán elfoglalta a gépet. Végérvényesen.
- És milyen otthon? – kérdezte. – Eddig csináltál valami jót?
- Hát öhm… kipakoltam, felraktam egy csomó posztert. Ennyi jót csináltam. Ja és eszek. – emeltem fel a tálat.
- Fincsi. – mondta, aztán elgondolkozott. – És semmi más?
- Ó, dehogynem. Szépen elhordtam Dant, aztán küldettem vele egy rövid üzenetet Lisnek. Igazából én élveztem. Ők kevésbé.
- Ki az a Dan? – kerekedett ki a szeme.
- Csak egy csávó a gimiből. Most épp Lissel jár. Régi cinkosok. – legyintettem.
- Semmi több? – utalgatott.
- Ahh. Nem mindegy? Régen… talán tetszett, de csak talán. És az nagyon régen volt. Nagyon jól tudod, ki tetszik most! – mondtam.
- Oké, oké! És ki az a Lis?
- A volt barátnőm. Magyarán, az utánfuttatóm, aki kihasznált, de most épp visszaadom neki kamatostul, szóval nem kell engem sajnálni!
- Tudom én azt, talpraesettebb vagy annál! – kacsintott.
- Otthon mi a helyzet?
- Semmi, mi nagyon jól elvagyunk. – röhögött.
- Gondolom. – nevettem el magam. A fiúkat ismerve.
Képesek voltunk még egy órán át beszélni, aztán felnéztem facebookra. Hát a hivatalos rajongói oldalra csomóan írták, hogy de kár, hogy kiestem. Majd csinálni kéne egy hivatalos hivatalosat is, de majd csak ha lesz kiadóm, meg minden. Aztán jött a twitter. Sok ezer bejegyzés, több ezer követő. Röhögve vettem tudomásul, hogy Lis unfollovolt, Dan pedig bekövetett. Egy kis hezitálás után kitaláltam, hogy holnap twitcam, szóval ki is tweeteltem. Nem mintha olyan sokan néznék, csak saját kedvtelésből. Ezek után kikapcsoltam a gépet, és lefeküdtem aludni a puha ágyacskámba. De jó itthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése