26. rész – Twitcam

Sziasztok! Itt is vagyok az új résszel! Remélem örültök. :')
Február van, egy új kezdet. A Craziness - Őrület című blogomat befejeztem. Helyette újat kezdtem: Tél előtt...
Remélem azt is sokan fogjátok olvasni, és tetszeni fog.
Ezen kívül új szabályokat hoztam. Nem érdekel, hogy megvan-e a nézettség, és kommenthatár sem lesz! Hetente fogok részeket hozni. Bár ha nagyon unom magam, akkor lehet, hogy néha többet is felrakok. Rajtatok áll. Ettől még lehet komizni és feliratkozni!
Na de nem is rizsázok tovább, itt az új rész. Jó olvasást! Nina.*

Reggel csörömpölésre ébredtem. A francba, hajnali hét van, hétfőn. Mit akarnak ilyenkor? Húzzanak iskolába! Miután még egy kavics koppant az ablakomon, nagy nehezen felkeltem. Fogtam egy cetlit, és ráírtam: Dannek szeretettel.  Nina Thompson” Ez olyan, mint amikor valakinek névre szólóan dedikálok valamit.
Beletúrtam a hajamba, és álmosan odasétáltam az ablakhoz. Közben azon gondolkodtam, hogy ha híres lennék, és sokkal dögösebb, mit meg nem adnának a pasik pár ilyen pillanatért.
- Ne cseszd már szét az ablakom! – ordítottam.
- Mi történt augusztus óta? – kérdezte kíváncsian.
- Járj utánam! – kacsintottam, majd megdobtam a cetlivel.
- Nem jössz suliba? – kérdezte furán. Ja igen: kócos haj, bő ing (ami amúgy tök jól áll), álmos fej.
- Erre a hétre van igazolásom! – mondtam, aztán becsuktam az ablakot és visszabújtam a takaró alá. Nagyon hideg van odakint.
Várjunk csak! Ha nem tudja augusztus óta, akkor… áááá! Jobb vagyok, mint az FBI, vagy csak szimplán hülyeségeket találok ki! Lis nagyon jól rejtegetett előle mindent, ami velem kapcsolatban van. Kellett neki a pasi, nagyon. Végül elérte. Úgy, hogy engem kizárt a tudatából. Szóval… mi lett volna, ha Dan akár csak egy posztot is lát velem kapcsolatban? Vajon… akkor is járnának? Lis biztosan gondolt ezekre. Oké, csak én vagyok őrült, biztosan. Inkább megmosakszom. Aztán próbálom magam lefoglalni egyedül.
Végül felvettem egy cicanacit, egy nagy kötött pulcsit és egy bakancsot, majd kimentem a stégre. Az ujjaim beleérintettem a jéghideg vízbe, becsuktam a szemem, majd miután kinyitottam, néztem a víz tükörben a szürke felhőket az égen. Egy darabig ott ültem még a fa pallókon. Aztán feltápászkodtam, és indultam vissza. A városban a lehető leghosszabb úton mentem haza, hogy mindenki tudja, hogy hazajöttem. A főtéren beletúrtam a hajamba, és nevettem, miközben körbefordultam, majd újra, és közben széttártam a karom. Felugrottam egy pad háttámlájára, majd onnan a szökőkút szélére, belepöcköltem a vízbe, aztán végigegyensúlyoztam a szélén, végül leugrottam, még egyszer körbefordultam, integettem, és rohantam haza. Csináltam magamnak ebédet, aztán leültem megírni az összes leckém. Ittam egy pohár narancs levet, bekaptam egy snickerst, aztán felmentem netezni. Szétnéztem az összes közösségin, aztán mentem twitterre is. Aztán elindítottam a twitcamot.
- Helló srácok! Nyugodtan írjatok és kérdezzetek, válaszolni fogok! – integettem, és büszkén vettem észre, hogy több, mint százan nézik, és a szám egyre csak nőtt. – Fuu… ez az első ilyen twitcam, amit ÉN csinálok, szóval kicsit izgulok. – mosolyogtam kissé szégyenlősen. – Először is szeretném megköszönni a tweeteket, kommenteket, posztokat a kiesésemmel kapcsolatban. Nyugi, nem fogok sok időre eltűnni a szem elől. Twitteren folyton követhetitek majd az életem és a legjobb barátnőm már csinált egy rajongói oldalt is, szóval ott minden információ 100%-ig pontosan van kint. – tördeltem a kezem, és olvasgattam, amiket írtak. – Hogy mik a terveim a jövőre? Hát én most tizenegyedikes vagyok, szóval csinálok egy jó nagy hajrát, és előre hozom az érettségim. De azt hittem, ezt bele teszik a tévébe, mert felvették. Na mindegy. Ezek után elkezdem építgetni a karrierem. Emberek, ha minden jól megy, lehet, hogy jövő ilyenkor már a lemezemet fogjátok hallgatni! – mondtam büszkén. – Milyen dalok lennének rajta? Mindenképpen pop. És összesen ennyi elképzelésem van eddig. – röhögtem el magam, és tovább pörgettem. – Énekeljek? Többen is írtátok. Na, írjatok pár dalt, én meg addig beszélek. Szóval láttatok már 1D twitcamot? – kérdeztem. Az az érzésem, hogy én már jobban csinálom, mint ők. Mármint komolyabban veszem, mint például Harry és Lou. Hogy találkoztam-e már velük Londonban? – kérdeztem, és válasz helyett felmutattam azt a papírt, amit mind az öten dedikáltak. – Londonban lakok. Mondjuk, most nem ott vagyok, lassabb is a net. – röhögtem, aztán néztem a komikat. –  Hol vagyok? Most a szüleimnél vagyok vidéken. Ez volt a szobám. – tártam szét a karom, és tovább olvastam. - Szóval énekeljek… One Directiont? Jól van. – mondtam, és rákerestem a WMYB szövegére. Egész jó volt. Oké, azért a fiúktól ezerszer jobb. – Akkor most… Katy Perry? Uh… Legyen a Teenage Dream – adtam be a derekam. – És akkor a kedves mesteremnek küldeném ezt a számot! Jahh, és Vincenek is. – mondtam, és benyomtam a „Do it like a dude” című számot, és megőrültem. A szám után még hagytam egy kis csendet mielőtt megszólaltam volna. Olvastam a komikat. – Na, ez egész jó volt így elsőre. Öhm, látom itt írtátok. Hogy vajon mi van köztünk Vince Kiddel? Hát öö… Jessie J. – mondtam, majd elröhögtem magam. –Nem, most komolyan. Csak barátok vagyunk, semmi több. – mondtam, és szerintem eléggé meggyőző volt. – Küldj egy puszit! – olvastam fel. Dobtam egy puszit a web camerába és kacsintottam egyet. Nem volt gáz, egész szexire sikerült. – Helló Írek! – mosolyogtam, mikor megláttam, miket kommentált néhány manócska. Ír manók.:3
Még vagy fél órát elvoltam velük, így majdnem egy órásra sikerült. Aztán elköszöntem tőlük, és hagytam őket. Nekik lesz suli is!
- Emberek! Ti ilyenkor még fent vagytok? – néztem rá az öt fiúra, miután elfogadtam a videó hívást.
- Naná! – kacsintottak. Most csak én vagyok olyan piszkos fantáziájú, hogy ezt félreértettem? – Azt mondják, jól énekled a WMYB-t.
- Csak azt nem mondjátok, hogy néztétek! – takartam el az arcom.
- Áá, sajnos lemaradtunk. – vigyorgott Lou. Tuti megnézik youtubeon. Végül is én is néztem az övéket…
- Na mindegy. Mi jót csináltatok mostanában? – kérdeztem.
- Semmi érdekes. Interjú, előkészületek a jövő hétre, meg ilyesmik. És te? Felrúgtam a várost?
- A várost még éppen nem. De van egy olyan sejtésem, hogy két emberkét nagyon is egymásnak ugrasztottam. – tettem össze az ujjbegyeimet.
- Mesélj csak!
- Mire végzek, negyed óra. – néztem rájuk.
- Ráérünk. – legyintettek.
- Na jó. Szóval, volt egy barátnőm, akinek volt egy haverja. Azaz cinkosa, mert engem szépen kihasználtak. Amikor meg megtudták, hogy húzok a városból, dobtak a körből. Szóval szép igaz barátság. Négy hónapra rá összefutottam Louval. – mondtam. Az utolsót azért, hogy képbe legyenek időben. – Most együtt vannak… vagy nem. – mondtam és köhintettem egyet. – Szóval az a lényeg, hogy a csaj az egy csomó mindent tud rólam, nyomozott, meg minden. A csávó meg jó hogy azt tudta, hogy Londonban voltam. Semmi más!. Se Voice, se twitter, se facebook, se újságok, se tévé, se rádió, se semmi. Ti erről mit gondoltok? – kérdeztem.
- Az nem semmi! Fúúúú, brutál csaj.
- Hallod, ha az a fiú egy kicsit is bír téged, már szakítottak.
- Haha! Már kezdődik is! – kiáltottam boldogan. Mondjuk nem pont a szakításuk volt a tervem.
- Micsoda? – néztek rám értetlenül.
- Mondtam, hogy kamatostul visszaadom nekik azt a két-tíz évet.
- Az szép! Miért is?
- Hát öhm, átvertek, bemártottak, hülyének néztek, kihasználtak, de már szent a béke, az előbbieket leszámítva.
- Te mit csináltál a nyáron? – kérdezte Niall összehúzott szemmel. – Csak mert az a kép, amit itt felállítottál egy elég más lányt mutat.
- Visszahúzódó? Önállótlan? Esetleg naiv? – kérdeztem. – Hát kérlek szépen, az történt, hogy elmentem Londonba, beköltöztem a házamba, de délután megláttam egy plázát, elmentem shoppingolni, aztán megnéztem, melyik gimibe is fogok járni, és elindultam „haza”, de véletlen más irányba mentem és felétek kötöttem ki. Na ez történt azóta! – mondtam.
- Azkomoly. – reagálta le Zayn. /és direkt írtam egybe/
 - Na, ez az, amit én is tudok.