27. rész – Dan és Lis

Hellóka! Tényleg megleptetek, amikor megláttam, hogy túl vagyunk a 4000 megtekintésen. Ráadásul kaptam egy kommentet, és az ötödik feliratkozóm is felvállalta magát. Szóval nagyon happy vagyok. Ezen kívül még a másik blogra is érkezett pár visszajelzés, amitől szintén feldobódtam, így még ma délután felraktam rá az első fejezetet. Mivel a mai nap ezeken kívül is szolgált pár siker élménnyel, gondoltam, idő előtt felrakom ide is az új részt. Jó olvasgatást! :') ♥ Nina.*

Délelőtt a városban jártam. Először is vettem egy cuki alvós pólót, mert még mindig nincsenek értelmes boltok a városban, így fix, hogy utcai ruházatnak semmit sem veszek. De ez olyan aranyos is volt, meg szép is, hogy megvettem. Aztán sorra jártam a boltokat, míg évül mindenki házába nem sikerült vennem valamit a városból. Ezek után hazamentem, és kicsit gépeztem. Épp Avriltől szólt az Alice, amikor észbe kaptam, hogy vége a sulinak. Hogy mi juttatta eszembe? Valaki megint szétdobálta az ablakom kaviccsal? Vajon ki?
- Ahj, már megint mit keresel itt? – nyitottam ki az ablakom.
- Szakítottam Lissel. – mondta.
- Pff, hülye vagy. Nem sokra mész vele. – röhögtem el magam. – De most komolyan. Minek? Nehogy azt hidd, hogy ezzel bármit is elérsz!
- De… - kezdett bele. Ó, jaj.
- Ne! Hívd ide List! És akkor hajlandó leszek beszélni.
- Miért pont én? Miért nem te hívod ide? – kérdezte értetlenül.
- Egyrészt azért, mert én május óta nem beszéltem vele rendes hangnemben. Másrészt pedig mert addig legalább kicsit tudtok beszélgetni. És ezt most vagy jó értelemben fogod fel, vagy rossz. – tártam szét a kezem, és elhessegettem. Fúú, hogy itt mik lesznek.
Persze kicsit megijedtem, így azonnal hívtam Victoriát.
- Vic. Összeugrasztottam a két jómadarat. – mondtam.
- Gratulálok! – vigyorgott. Hallatszott a hangján.
- Oké, mindjárt idejönnek. Beszélni. Mi a frászt csináljak?
- Hát szerintem legyél erős, és tipord őket a földbe. Mos fordult a kocka! Dönts jól. – mondta.
- Azt hiszem, én ennyire nem vagyok kegyelmetlen. – mondtam.
- Kitervelsz valamit. – mondta magabiztosan. – Londoni vagy! Meg tudod oldani, baby. Na, de nekem most le kell tennem, mert rohanok. Szia!
- Szia! – mondtam, és letettem. Nemsokára ideért a két jómadár is. Hát ez nagy lesz. Fogtam magam, út közben belefutottam anyába, aki akkor érkezett, üdvözlésként nyomtam egy puszit az arcára, mondtam, hogy csak a ház előtt leszek, és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Azt hiszem egy nagyon nagy megbeszélésre van szükségünk. – mondtam. – Mi ennek a célja? Csak tisztázni, hogy mit gondolunk egymásról. Nem békülés, és nem összeveszés. Nem volt benne a tervben, hogy szakítsatok. Sőt, az sem, hogy bármejikőtökkel összefutok. – mondtam őszintén. – Ja, és mindent őszintén. Nincs kertelés!
- Pff. – nézett rám unottan Lis. – Honnan kezdjük?
- Mi mondjuk ötödiktől, mert akkor kezdődtek a dolgok igazán. Dan mázlista, ő kilencediktől.
- Kezd te. – böktek rám.
- Én már mindkettőtöket beavattalak pár részletbe, szóval én leszek a trilógia harmadik része. – mondtam elégedetten. Jobban megy, mint gondoltam.
- Aj, rendben. – mondta Dan. – Lányoké az elsőbbség!
- Bunkó! – nézett rá Lis. – Szóval. Ötödik? Már első óta ismertük egymást. Elég jól megvoltunk. Engem elég sokan bírtak, mondjuk veled töltöttem a legtöbb időt. Elég sokszor bajba keveredtünk hetedik után. De szépen kimásztunk belőle mindig. Aztán megismerkedtünk Dannel. Azaz előbb én, aztán bemutattalak neki. Szóval az elmúlt két évben főleg együtt lógtunk. Szerintem elég jól megvoltunk mi hárman. Igen, már úgy is tudjátok. Az első pillanattól tetszettél nekem. De nem tudtam, hogy mondjam el. Aztán megismerkedtünk ezzel a bandával, és te folyton róluk áradoztál. Májusban meg kijelentetted, hogy mész Londonba, mégis. Itt hagytál minket! Persze ha már így alakult, kaptam az alkalmon, és így jöttünk össze. Dan azért nem tudott rólad semmit, mert én nem akartam, hogy tudjon. Hogy esetlen utánad menjen, vagy valami, mert tudtam, hogy egyikőtök sem közömbös a másiknak. – mondta Lis szégyenkezve. – De most Dan jön!
- Pff. Szóval bementem a terembe és ott volt két jó csaj. Lis odajött, és rajta keresztül megismertelek téged is. Elég jó társaság voltunk. Ezek szerint ez egy szerelmi háromszög lehetett? Igen, mindketten kicsit többek voltatok, mint valami barát. És nem tudtam választani. Aztán amikor mentél, téged hagytalak, és maradtam Lisnél. Persze közben fogalmam sem volt, hogy te mit csinálsz.
- Mert ha tudtad volna, mit csináltál volna? – kérdezte mérgesen Lis.
- Nem tudom.
- Már mindegy. Itt maradtok, mind a ketten, és nem jöttök Londonba, max egyetemre! – mondtam. Még csak az hiányozna.
- Rendben, de most te jössz.
- Hát, ez lényegesen hosszabb lesz. És részletesebb. Amikor megismerkedtünk, te már akkor is sokkal népszerűbb voltál, és a kettőnkből álló csapatban mindig csak a másodikként tekintettél rám. Amikor bajba keveredtünk, mindig szépen kimásztál belőle. Engem meg ott hagytál, és egyedül kellett megoldjam. Volt, amikor kimaradtam egy jó buliból, csak mert te azt akartad. És aztán? Csak azért voltam ilyen jóban Dannel, mert te voltál, ezt beismerem. Mondjuk alig hagytál szóhoz jutni, szóval igazából mindegy. Te pedig kiélvezted a helyzetet, hogy nem tiltakozok, és kicsit csicskáztattatok, velem vitettétek el a balhét, és én észre sem vettem, mert olyan naiv voltam. Hogy is mondtátok. Közömbös, igen ez a jó szó. Szóval nem vettem észre, mert rólad azt hittem egy igazi legjobb barátnő vagy, és te sem voltál közömbös a számomra. Akkoriban naiv voltam, és önállótlan. Mert mindig ott etettetek, és én nem tudtam, hogy az vagyok. Bezzeg amikor elmentem Londonba, és már első nap eltévedtem, szembesültem a tényekkel. Hogy egyedül nem viszem sokra. Ez olyan volt, mint amikor besértődtetek, mert itt hagyom a várost. Akkor jöttem rá, hogy milyen naiv voltam, hogy azt hittem, igaz barátok vagyunk. De amint mondtam, hamar jött egy, azaz kettő, mivel kettő keze van ez embernek, szóval jött két segítő kéz, és elsegített a gimi első napjáig. Ott már magamtól szereztem barátokat, és ők tényleg igaz barátaim, mert ők tesznek is értem valamit, és érdeklem őket. Közben a segítő kéz bemutatott négy barátjának és a barátnőjének, akik elkezdtek terelni az utam felé, és beneveztek a Voiceba. Ott Jessie J a kezei alá vett, és kiképzett engem, Vince Kidd pedig segített Londoni lányt faragni belőlem. – ez az én történetem. Hosszú nyomorúsággal indult, de a vége derűs.
- Oké, értem én, de most elvileg kiestél. Mi lesz most? – kérdezte furán Dan.
- Kiestem… és? Attól még vannak álmaim, amikből tervet kovácsoltam. Az érettségi szünetig csinálok egy hatalmas hajrát. Annyit, hogy egész nap ki sem fogok látszódni a könyvekből. Ezek után leteszem az érettségit, igen, előrehozom. Miért? Hogy utána nyugodtan építgethessem a karrierem. Leszerződök, mondjuk a Syco-nál, vagy a Columbiánál, írok úgy tizenhárom dalt, felveszem, kiadom, kész is!
- Na igen. De ezt nem lehet csak úgy, hogy besétálsz és leteszel egy kottát az asztalra, hogy ha ez tetszik, akkor most felvesszük. – vágott közbe Dan.
- Na igen, de Nina kihagyott két fontos dolgot is. Az első, hogy már nem tekint rám barátként, sőt! Ja, és rád sem. És már egy csöppet sem tetszel neki. A második, hogy elég jó haverságban van Vince Kiddel, szóval akár csinálhatnák együtt is. Ezenkívül a mestere, Jessie is elég jó kapcsolatot ápol vele eddig. És az a bizonyos öt pár segítő kéz maga a One Direction nevű banda. – árult be Lis, amit egy szúrós tekintettel díjaztam.
- Két kérdés. Hogyan? Miért? – kérdezte értetlenül Dan. A második kérdés nem volt számon kérő, és a szerelmi ügyeimre vonatkozott.
- Egy véletlen folytán. És miért? Nincs igéző kék tekinteted. Nem sok alkalmat tudok felsorolni, amikor kedves voltál hozzám, és segítettél. Nincs túl jó hangod, és gitározni sem tudsz. Tudod, sosem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer legalább két órát egy házban töltsek veled tök lazán. És egy táv kapcsolat amúgy sem működne, veled meg kedvem sincs hozzá, bocsi. Jahh, és annyira helyes sem vagy.
- Mi van? – kérdezte értetlenül. Épp porig aláztam.
- Bocs, de már eléggé kikívánkozott belőlem.
- Szóval röviden. – vágott közbe Lis. – Nina fülig szerelmes. Nem tudom, pontosan, kibe. De biztosan nem beléd! – mutatott a végén Danre. Ez a megállapítás, ohh.:D
 - Tudjátok, a két év alatt összesen nem beszélgettem veletek ennyit. – mondtam elégedetten, és bementem a házba. Csak úgy, szó nélkül, köszönés nélkül. Hagytam, hogy a levegőben függjön akár életünk végéig ez a beszélgetés. Azt akartam, hogy ketten ismerjék be, tényleg jobban kellett volna bánni velem akkor, de most már benézték. Viszont azért jó lenne, ha újra összejönnének. Én minden esetre leszálltam róluk, és nem szándékozok ebben az évben többet beszélni velük.